A maga vájta meder

Életünk kitüntetett pillanataiban indokoltnak látszik visszatekinteni a megtett útra. Különösen akkor, ha már biztosan túljutottunk azon a delelőponton, amiről Dante beszél. Életemnek és szakmai utamnak szinte állandó kísérője a tanárképzés. Különböző helyzetekben és szerepekben: gyakorlóiskola tanítványaként, tanárjelöltként, egyetemi oktatóként, szakmai bizottságok tagjaként találkoztam a képzés derűsebb és árnyékosabb oldalaival. Az utóbbi jó egy évtizedben a korábbiaknál is nagyobb teret kapott az életemben (sajátított ki a mindennapjaimból) a pedagógusok képzésének ügye. Egyre gyakrabban próbálkoztam azzal, hogy elmondjam, írásba foglaljam az erre vonatkozó gondolataimat, törekvéseimet. A hatvanadik életévem betöltése pedig arra figyelmeztetett, itt az ideje annak, hogy a témában született, megjelent vagy kéziratban maradt írásokból kötet szülessen. Ezt a visszatekintő válogatást tartja a kezében most az olvasó.