Most elkezdek valamit írni
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 2,590
Description
Szent meggyőződésünk ellenére igazság nem létezik. Vagy ha mégis, akkor annyi van belőle, ahányan élünk ezen a földgolyón. A saját igazságát mindenki alapos érvekkel alá tudja támasztani, tökéletesen meg tudja magyarázni, ugyanakkor mindez máshonnan nézve csalásnak, hazugságnak vagy agressziónak tűnhet, mivel más szempontokat veszünk figyelembe, ellentétes érdekek dominálnak.
Abszolút igazságot csak a vallások hirdetnek, ezzel igyekeznek meggátolni az embereket a szabad döntéshozatalban, és próbálják mentesíteni őket a felelősségvállalás alól. Bizonyos - meglehetősen népes - réteg számára ez így nagyon kényelmes, ezáltal népszerű álláspont.
Azért írom mindezt, mert amit ebben a könyvben megfogalmaztam, az kizárólag az én igazságom. Én így látom a világot, és így éltem meg bizonyos helyzeteket. Azok, akik ugyanezeket velem együtt megélték, talán egészen másképp vélekednének a leírtakról, s ez így teljesen rendben is van, így kerek egész.
S végül azt gondolom, ha valaki mégis tud rezonálni a könyvemben megfogalmazottakkal, akkor az boldoggá tesz, mert azt üzeni számomra: Nem vagy egyedül! (Gaál Antal)
publisher | Hungarovox For rent |
---|---|
writer | Gaál Antal |
scope | 160 |
volume unit | oldal |
ISBN | 9789635342594 |
year of publication | 2025 |
binding | soft board, glued |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.